Bár a 2024-es év még nem ért véget, mi mégis Hálaadó estet ültünk október 19-én a Boldog Özséb Ifjúsági Házban. Hogy miért? Mert az ide évre tervezett programjaink lejártak, és bőven van miért hálát adjunk, hisz utunkon végig kísért a Jóisten kegyelme, és csodálatos embereket szólított meg, hogy részt vegyenek ebben az útban.

Számtalan programunk volt, belső szervezői programoktól, missziós tevékenységeken át, egészen az egyházmegye szintű programokig. Rengeteg önkéntessel dolgozhattunk együtt, és mégtöbb fiatal vett részt tevékenységeinken. Sok kilométer van hátunk mögött, és kapcsolati hálónk is növekedett az elmúlt év során akárcsak az ifi közösségek. Programjainkon, vendégül láthattuk egyházunk méltóságai közül egy néhányat, illetve csatlakoztak hozzánk szerzetesek és papok is akik megszólítottságot éreztek a fiatalokkal való munkában. Mégis egyvalaki számított igazán, mégpedig Az aki minden teremtője, a Jóisten, érte történt minden, vele akartunk együtt lenni, és minél több embert megszólítani, az együttlétben, hogy együtt megismerhessük, és sütkérezhessünk szeretetében. 

És azt kell, hogy mondjam, nem kell nagyítóval keresni miért tudnánk hálát adni, hiszen oly sok minden sülhetett volna el másképp ebben az évben, oly sok mindenen érezhettük Isten jelenlétét áldását. Munkás volt ez az év, de megérte. Hálaadó estünkön vissza tekintettünk az évre, elmélyültünk a nosztalgiában, meséltünk egymásnak, kinek milyen volt az év. Majd utána egy vacsora keretében folytattuk esténket, és hogy a játék se maradjon el, egy vetélkedőben tettük próbára ügyességünk, és tudásunk. Természetesen a vetélkedő a mögöttünk lévő évről szólt, és annak minél áthatóbb ismeretéről. Vicces pillanatok alakultak ki, mikor a legmulatságosabb történeteket mesélték a résztvevők vagy épp “telefonon” köszönték meg támogatóinknak a hozzánk valókat, ugyanakkor volt egy pillanat az estében, mikor a mocorgás, a duruzsolás abbamaradt. És ez a pillanat akkor volt, mikor a szervezők a legmeghatóbb pillanataikról meséltek, arról, hogyan munkálkodott a Jóisten a programokon, embereken, gesztusokon keresztül. És ez volt a pont ahol elakadtak a szavak, és kimondatlanul is tudtuk, hogy szép és jó amit mi emberek beleteszünk, de egyedül képtelenek lettünk volna ezt végig vinni. Ezzel a hálával a szívünkben tértünk lassan nyugovóra. 

Másnap, kis kápolnánkban a Hálaadó szentmisén vettünk részt, melynek végén Simi atya úgy engedett el menjünk “hisz küldetésünk van”, és ez egy szép befejezése annak, hogy habár ez az év lejárt, jön a következő, és ez nem leállás, csupán megállás, a hála helye, az Úristen és egymás felé.